Termékeink

Ön itt van: Bluechip / Csoportok / Styx: Shrads of Darkness
Styx: Shrads of Darkness

Az Akenash torony romba döntése után hősünk újra rejtőzködésbe vonult, ám egy kivételes esemény még egy küldetésre invitálja. A feladat behatolni a Dark elfek hermetikusan zárt városába, Körangarba – egy diplomáciai találkozó erre tökéletes alkalmat kínál, de hamar kiderül, hogy ez az esemény nem több mint egy álca, majd tudomást szerzünk arról, hogy az elfek és az törpék szövetséget kötöttek a goblinok ellen.

Miután az első rész pozitív fogadtatásban részesült, a folytatás már nagyobb költségvetésből készül, így lehetővé téve, hogy egy kidolgozottabb és összességében teljesebb játékot kapjunk. Az első szembetűnő változás, hogy a fejlesztők már az Unreal Engine 4-et használják, amint pedig kezünkbe vesszük az irányítást, érezni fogjuk, hogy a felszín alatt is megújult a program. A főszereplőnket az alapokig visszanyúlva tervezték át, a repertoárját pedig jelentősen kibővítették, hogy szabadabb mozgásban legyen részünk. Ehhez aztán hozzájönnek az új kütyük, így igazán hatékony gyilkosok lehetünk, miközben kibontakozik előttünk a történet, aminek nem mellesleg, szintén nagyobb figyelmet szenteltek a fejlesztők.






Bankkártyás fizetés

Webáruházunkban
bankkártyákkal vásárolhat, a tranzakciók a CIB Bank titkosított biztonsági rendszerén keresztül zajlanak.

Cetelem áruhitel

Online áruhitel

Gyakori kérdések

Hol találom az üzletet?
Hogyan vásárolhatok?
Miként vehetem át a rendelésem?
Mivel fizethetek?
Hova fordulhatok garanciális problémákkal?
Mennyibe kerül a házhozszállítás?
Mikor előrendelhető egy termék?

Népszerű termékek

Tablet PC
eBook olvasó
Notebook
DSLR fényképezőgép
Monitor
Videokártya
TV
Konzol

BLUECHIP

Kapcsolat
Gyártók
Felhasználási feltételek
Adatvédelmi nyilatkozat
Állásajánlatok
Adattörlő kódok

HÍRLEVÉL



Kérem várjon!